Izomautók

Jó erőben a lóerő!

Nézzük ki mit mond a 2020-as C8 Corvette teljesítményéről és kezelhetőségéről

2019. november 08. 22:02 - olimpikON

Ha visszanézünk évtizedes múltjára a Corvett C8-nak, akkor tisztán láthatjuk, hogy egy igazi kertvárosi legendával van dolgunk, mely sok évig uralta az utakat. A legújabb 2020-as modellbe a gyártó mindent beleadott és egy egészen modern autót sikerült kreálni saját gyártmányú motorral.

Nem sok embernek volt még szerencséje tesztelni a kocsit, azonban azon kevesek akiknek igen, elmondták, hogy milyen is volt a C8-as?

Röviden fogalmazva: gyors, tökös. Sok helyen azonban lehetne rajta javítani. Meg kell azért hagyni, hogy a tesztautók még prototípusok voltak, tehát nem feltétlenül a végleges kocsival van dolgunk. Több magazin is beszámolt a tesztvezetések élményéről, nézzük tehát néhány értékelést.

2020-chevrolet-corvette_100708541_h.jpg

A Road and Track autós magazin szerint a Corvette S8 brutálisan gyors, azonban ennek kezelhetőségi problémáik az árai és a váltóval is akadtak gondok. Amit először megjegyeztek az az, hogy a kocsi orra milyen gyorsan képes fordulni.

Tovább
Szólj hozzá!

53 éves a Chevrolet Camaro név!

2019. október 02. 14:01 - olimpikON

Egészen pontosan 1966-ban jártunk. Amerika éppen Vietnámmal háborúzott, és a világ legerősebb országa nem állt jól. Az élet viszont zajlott. A szovjetek éppen a Vénuszra és a Holdra küldtek szondát, a Flintstones pedig ekkor adta le utolsó epizódját.

De mi a köze mindennek a Camaro-hoz? Nos, csupán az, hogy 1966 jelentős év volt sok szempontból. A kocsik világában egy új korszak kezdetét jelentette. 1964-ben, tehát 2 évvel korábban a Ford elindította az első Mustang-ot a gyártósoron, majd 1965-ben megjelen az első Bronco.

chevrolet_camaro_rs_327_1968.jpg

Chevrolet Camaro first generation (Forrás: wikipedia)

Ekkortájt készültek az első ikonikus izomautók is, mint például a Dodge Charger és a Pontiac GTO. A Chevrolet felfigyelt a Mustang és társai népszerűségére és elkezdte megalkotni saját izomautóját is az úgynevezett „Pony Car”, avagy pónikocsi szegmensben.

Tovább
Szólj hozzá!

A 10 legjobb amerikai autógyártó

2019. szeptember 04. 20:50 - olimpikON

Sokan azt vallják, hogy a nagy múltú amerikai autók hírnevét manapság már beárnyékolják az olcsóbb ázsiai kocsik. Ráadásul mi a helyzet a megannyi luxusautóval, amit Európában gyártanak? Valóban jobb választásnak számítanak, mint az amerikai luxuskocsik?

Nos, néhány márka autói valóban olcsóbbak, és luxusautóik is rendkívül pöpecül néznek ki, azonban továbbra is van valami különleges abban, amikor ülünk egy luxusautóban és tudjuk, hogy amerikai vas repít minket az utakon.

A minőség manapság is 100%-ban jelen van, ez pedig remek dizájnnal és feeling-el párosul, melyet az ázsiai és európai autók nem igazán tudtak lemásolni. Nézzük tehát a 10 legjobb amerikai autógyártót!

  1.       Buick

Érdemes a listát tisztelgésből az idősekkel kezdeni. A Buick a legidősebb autógyártó cég Amerikában. 1903 májusában alapították, és azóta is elképesztő minőségű és külsejű autók gurulnak ki a gyárakból. A 116 éves múltra visszatekintő gyártó rengeteg ikonikus és történelmileg kiemelkedő jelentőségű autót gyártott a világ számára.

2020-buick-enclave-with-sport-touring-package.jpg

2020 Buick Enclave Debuts With Sport Touring Package Foto: motor1.com

Sokat ezek közül a mozivásznon is megcsodálhattunk, de régi magazinokban, képeken is gyakoriak voltak a Buick kocsik. Az olyan autók, mint az 1961 Buick LeSabre egyszerűen páratlannak számítottak idejükben, de azóta is időtlen jószágok.

Tovább
4 komment

Egyesíti erejét a Bose és a Chevrolet a 2020-as Corvette-ben!

2019. augusztus 22. 05:57 - olimpikON

Vannak dolgok, melyek egyszerűen tökéletesen illenek egymáshoz. A Bose és a Chevrolet közös munkájáról is ezt lehet elmondani, azonban sokakban merülhet fel a kérdés: Mi köze van a Bose-nak, egy hangtechnikával foglalkozó cégnek a Chevrolet-hoz, mely a világ legjobb szuperautóit gyártja?

Természetesen együtt hozták létre azt az autót, melyben a világ legjobb hangrendszere található! Mint a borsó és a répa, mint a mogyoróvaj és a kenyér, a két cég munkássága tökéletes összhangban van már 1984 óta, amikor az első igazi C4 Corvette berobbant a piacra. A két cég közös munkája ezúttal pedig a 2020-as Corvette-ben gyümölcsözik, melybe egy 10 hangszórós csúcstechnológiás hangrendszer került beépítésre, hogy a bulikon, összejöveteleken is a Corvette legyen a világ középpontja.

13971797973_c800dafa19_z.jpg

A 2020-as Corvette Stingray a 10 hangsugárzós alapmodellel lesz felszerelve, azonban külön kérésre a Bose 14 hangsugárzós rendszerrel is szereli a szuperkocsit.

Tovább
1 komment

3.5 millió dolláros ajánlat nem volt elég Richard Petty autóversenyző Plymouth Superbird autójára

2019. augusztus 09. 13:30 - olimpikON

Amikor Harrisburg, Penn városában a Mecum Auctions esemény során a rajongók Richard Petty szuperklasszikus Plymouth Superbird versenyautójára kezdtek licitálni, akkor az ajánlatok hamar az egekbe szöktek.

Érdekes módon a csillagos ég sem volt elég ahhoz, hogy valaki elvihesse ezt az időtlen autót, ugyanis még 3.5 millió dollár is kevésnek bizonyult ahhoz az árhoz képest, melyet a tulajdonos határozott meg és nem hoztak a licitálók tudomására.bird1.jpg

(ISC Images & Archives via Getty Images)

Ha elfogadásra került volna a 3.5 millió dolláros ajánlat, akkor a Plymouth Superbird lett volna a valaha eladott legdrágább Nascar versenyautó a világon.

Tovább
Szólj hozzá!

Az új 2020-as Ford Mustang Shelby GT500 épp olyan hangos, mint amilyen gyors!

2019. augusztus 05. 05:20 - olimpikON

Eltelt már egy kis idő, mióta a legújabb Mustang a vásárlók kezére került, azonban nem nagyon volt még szerencséje sokaknak igazán haragos állapotban látni ezt az izomautót egészen addig, amíg egy modell fel nem tűnt a Goodwood Festival of Speed gyorsulási fesztiválon.

Egy-két elszánt rajongó ugyanis kirakott néhány kamerát és mikrofont a versenypályák mellé a hegyekbe, és sikerült lencsevégre, valamint hangszóróra kapni a 2020 Ford Mustang Shelby GT500 modellt, mely egészen elképesztő eredményeket produkál mind sebesség, mind hangzás tekintetében.

Tovább
Szólj hozzá!

Az új BMW M8 2020-ban érkezik

2019. június 12. 08:48 - olimpikON

Majdnem 3 évtized telt el azóta, hogy a BMW megépítette az első M8 Coupe-t, mely az E31 modell néven vált ismertté.

Akkoriban csak egy prototípusnak számított, és a gyártása nem indult be igazán, így nem is készült belőle túl sok, mára pedig igazi ritkaságnak számít.

Hamarosan azonban újraindul az M8 széria, és mostmár szerezhetünk is magunknak egyet, ha kedvünk tartja! Habár az 1990-es széria klasszikus V12 motorját el kell felejteni, kompenzálhatja kicsit szomorúságunkat, hogy az M szériába a valaha tervezett legerősebb motor fog kerülni.

Az M8 Coupe és az M8 Convertible 616 lóerőt képesek az útra szabadítani a V8-as 4.4 literes erőmű motornak köszönhetően, mely beépítésre fog kerülni a kocsikba.

Tovább
Szólj hozzá!

A 2020-as Chevrolet C8 Corvette nem lesz tuningolható

2019. június 06. 17:15 - olimpikON

Micsoda szívás!! Hisz sok versenyző és sofőr álma, hogy egy kicsit bütykölje az amúgyis brutális sebességre képes kocsikat, azonban a gyártói tendencia az elmúlt években arra hajlott, hogy ezt meggátolják.

A jövőre megjelenő C8 Corvette esetében is ez lesz a helyzet, ugyanis a híresztelések szerint a középmotoros autó egy speciálisan titkosított ECU rendszerrel lesz ellátva, melyet szinte lehetetlen kikerülni.

Ha bármilyen módon növelni akarjuk a lóerőt, akkor az ECU-val kell megküzdeni, melyre eddig mindenki azt mondja, hogy feltörhetetlen.

105848672-15550715544522020chevycorvettec82.jpg

A Corvette C8-as jó eséllyel a General Motors új elektronikai rendszerét fogja kapni, melybe számos biztonsági funkció lett beültetve a bütykölés ellen.

Tovább
1 komment

Nissan GT-R – a Godzilla visszatér

2016. december 11. 20:51 - olimpikON

9 év után kívül-belül megújulva engedik újra utcára a Nissan GT-R „Godzilla” legújabb változatát. A Nissan GT-R-t nyugodtan nevezhetjük a sportautók királyának, a megjelenés, a forma, az erő mind-mind ezt igazolja, de valljuk be már nagyon ráfért a modellre a vérfrissítés, ahhoz, hogy a Godzilla újra teljes előjoggal szántsa fel az aszfaltot.

godzilla1.jpg

A Godzilla becenevet a japán szörnynek a külföldi sajtó adta, és meg kell hagyni az előző változatok is teljes szintű kifinomultságot, zsibbasztó gyorsulást, szemkápráztató kanyarodást és atomstabil úttartást nyújtottak, de úgy néz ki a 2007-től szárnyaló és népszerű szuperkupé legjelentősebb frissítésére számíthatunk 2017-ben.

godzilla2.jpg

Ha a Nissan GT-R-t hasonlítani kellene bármihez is, akkor egy tompa végű scud rakétához hasonlíthatnánk, de most a szuperautó frontrésze teljesen letisztult, ezzel is sikerült még agresszívebb „arcot” adni a Godzillának.

Aki szereti a 200 km/h feletti tempót annak nem kell aggódnia a stabilitás miatt, mert ennél a tempónál a leszorító erőt, az egyenes vonalú stabilitást segíti az újra rajzolt hűtőrács, motorháztető és a lökhárító is.

A GT-R belseje is teljesen megújult, csak be kell nézni és megállapíthatjuk, hogy a Nissan tudja mi fán terem a luxus végletekig való finomítása: újratervezett műszerfallal, új kormánykerékkel, könnyebb kagylóülésekkel, puha nappa bőrrel találkozunk.

godzilla3.jpg

Mindez persze izgalmas, de nézzük csak „ki lakik” a motorháztető alatt? Ugyanis a Nissan növelte a sportautó teljesítményét 20 lóerővel, így 565 lóerőt birtokolhat a pilóta, amit 6800 maximális fordulaton képes leadni a 3.8 literes, 24 szelepes, V6-os dupla turbós motor, hat-fokozatú kettős tengelykapcsolós sebességváltóval párosítva.

godzilla5.jpg

A 100 km/h eléréshez mindössze 2,7 másodpercre van szüksége, végsebessége 315 km/h. A kombinált fogyasztását a gyártó 11,7 literrel saccolja, ez még nem is lenne vészes a hazai körülmények között, ha a szuperautó 190.000 dollár körüli kezdőára nem venné el a kedvünket.

 

A szupersport autó mostani formájában egy teljesen kiforrott erőgép, csak felmerül a kérdés, hogyan fogják ezt a mérnökök túlszárnyalni? Mit lehet ezen javítani a következő szériára?

2 komment

7 izomautó, aminek elhazudták a valós teljesítményét

2016. szeptember 19. 14:42 - olimpikON

Sok esetben maguk a gyártók sem pontosan adják közre egy-egy autójuk valódi teljesítményét, nincs ez másképp az amerikai izomautók esetében sem, hogy valójában nagyobb lóerővel rendelkeztek korunk klasszikusai, mint ami a hirdetésekben szerepelt. Ezt nevezhetjük rejtett erőforrásoknak is, de erről rossz irányba asszociálnánk. Nem meglepő módon azonban a mostanában kiguruló példányoknál is találunk hasonló titokzatosságokat, ami a lóerőket és nyomatékot illeti.

Ford Mustang Boss 429

fordmustang1969.jpg

Ford Mustang Boss 429 - 1969

A legnagyobbak közül való, a NASCAR versenyt is megjárt V8-as motor meglehetősen alulbecsült volt a Ford által meghirdetett 375 LE-t tekintve. A hemmings.com szerint ha a hármast négyesre cseréljük sokkal közelebb állunk az igazsághoz.

fordmustang_1969.jpg

Ford Mustang Boss 429 - 1969

 Pontiac GTO The Judge 1969

abiro.jpg

Pontiac GTO The Judge 1969

1969-ben "A bíró" volt a legerősebb Pontiac, ami 370 LE-vel büszkélkedhetett, ám a korabeli tesztek is bizonyították, hogy valójában a garantált lóerőnél legalább 30-al többet tudott.

thejudge.jpg

Pontiac GTO The Judge 1969

Chevrolet Corvette L88

chevroletcorvette_l88_1969.jpg

 Chevrolet Corvette L88 - 1969

A GM által megteremtett vad és izmos sportautók az 1960-as években "élték" fénykorukat, a Chevrolet Corvette L88 versenyautót 435 LE-vel hirdette a gyártó, de valószínűleg még 100 LE-vel több is volt benne. Ez a titkolózás szándékos volt az L88 izomautóval kapcsolatban, nem akarták ugyanis tudatosítani a vásárlókban az akkor igen csak óriási teljesítménynek számító lóerőket.

chevroletcorvette_l88coupe1969.jpg

Chevrolet Corvette L88 - 1969

Nissan Skyline GT-R

nissanskylinegtr1989.jpg

Nissan Skyline GT-R - 1989

A palettáról nem hiányozhatnak a japánok sem, akik szintén bőséges erőtartalékot hagytak a motor valós teljesítménye és a papíron kommunikált között a belföldi piacon. Az 1989 és 2005 között készült Nissanokat a "legfeljebb 276 LE" magyarázattal hirdették.

Ami nettó hazugság volt, mert már az első generációs GT-R is 320 LE-t tudott, és az R34 lényegesebben több teljesítményre is képes volt a papíron szereplőnél. Ám a japán kormány polgárainak biztonsága érdekében bevezette a legfeljebb 276 LE-s kitételt.

nissanskylinegtr1989_1.jpg

Nissan Skyline GT-R - 1989

Európai autógyártók is hasonló módszerrel terelik el a figyelmet a hangzatos és a valódi lőerőkről.

BMW M5

bmwm5.jpg

BMW M5

A széles körben ismert és kedvelt márka némileg konzervatív teljesítményét is szemügyre vették, mivel a lelkes rajongók túl karcsúnak találták a gyártó által kommunikált 560 Nm nyomatékot. Nem csalódtak, független Dyno mérésekkel állapították meg, hogy az 560 tulajdonképpen 620 Nm.

bmw_m5.jpg

BMW M5

Porsche 959

porsche_959.jpg

A Porsche a klasszikus utcai 959-es autóit 450 LE teljesítménnyel hirdette, ám bennfentesek és rajongók szerint ez sokkal inkább 500 LE fölött van. Ami talán érthető is, hisz ez a motor nagy mértékben megegyezik a Le Mans-i győztes Porsche-ban használt motorral.

 porsche959.jpg

 

Ferrari F40

ferrarif40.jpg

Ferrari F40

Hivatalosan a Ferrari F40 478 LE-s. Nem hivatalosan tesztelők és rajongók szerint is bőven 500 LE feletti teljesítményű a tűzpiros csoda, ami könnyen megmagyarázza azt a nem elhanyagolható tényt, hogy miért gyorsabb az F40 az utód F50-nél is.

ferrarif50.jpg

Ferrari F50 az utód

 

1 komment
süti beállítások módosítása